helix
consulting

Népszerűbb, zöldebb, olcsóbb

Az autók villanyosítása minden bizonnyal fontos lépés a közlekedés környezetterhelésének csökkentésében, de még ennél is jobb lenne, ha csak akkor használnánk az autókat, amikor tényleg nagy szükség van rá, egyéb alkalmakkor pedig tömegközlekedéssel járnánk.

Kevesen gondolnak bele, de a tömegközlekedés összességében még akkor is kevésbé terheli a környezetet, ha egy nem túl fiatal, közepesen teli dízelüzemű buszt hasonlítunk össze azzal az esettel, amikor az utasok kettesével tisztán elektromos személyautókba ülnek.

Individualista időkben azonban nehéz erről meggyőzni a közönséget. Az utazók jellemzően a gépkocsik kényelmét, szabadságát, menetidejét hasonlítják össze a tömegközlekedésével, és ebből utóbbi általában „nem jön ki jól”. Ezért van, hogy ott, ahol villamossal, metróval átszállás nélkül lehet elérni a célt, sokkal többen választják, mint ahol busszal, átszállással kell ezt megoldani. Az utasok ugyanis egyszerre vizsgálják a teljes menetidőt, a költséget, a kényelmet és az összes többi paramétert.

Minden kutatás azt mutatja, hogy ha a tömegközlekedés bármely paraméterén érdemben javítunk, az rövid időn belül növeli az utaslétszámot is. Az árazás nem a mi asztalunk, ahogy a járművek tisztaságáért sem tehetünk sokat. Van viszont egy terület, amire kifejlesztettünk egy komplex szolgáltatást, amivel a tömegközlekedés nemcsak népszerűbb, hanem zöldebb és olcsóbb is lehetne ‒ elsőként az üzemeltetőknek, majd az utazóközönségnek is. Következő posztunkban erről lesz szó.