helix
consulting

Helix Blog

Blogunkon elmondjuk, megosztjuk, amit egy-egy, a szakmához akár csak lazán kapcsolódó témáról gondolunk. Vélemények ezek, de nagyon is megalapozottak, személyes írások, de kifejezetten a széles közönség számára. Fogadjátok szeretettel, olvassátok rendszeresen!

Nemcsak IT-feladat a közelgő, nagy SAP-átállás

2024.05.28.

Az SAP 2027-ben leállítja korábbi nagyvállalati verzióinak támogatását, ezért legkésőbb ekkorra minden felhasználónak át kell állnia az S/4HANA változatra, ami nem egy szokásos frissítés, hanem egy merőben új rendszer. A cég szempontjából lényegében az SAP-platform újbóli bevezetését jelenti, mind financiális, mind humán szempontból. Ez utóbbi kiemelkedően fontos a sikeres bevezetés tekintetében, mert az egyik legnagyobb hiba, ha egy vezető a verzióváltást IT-projektként próbálja kezelni.

Nem állt meg a fővárosi agglomeráció túlnépesedése ‒ friss térképen a tények

2023.07.19.

A Helix Consultingnál a vállalatoknak nyújtott, sokrétű vezetési tanácsadás mellett fontosnak tartjuk azt is, hogy időről időre a társadalmat foglalkoztató, aktuális kérdések hátterét a védjegyünknek számító adatvizualizáció módszerével tegyük érthetőbbé mindenki számára. Márpedig mostanság az egyik ilyen „forró” téma kétségkívül a budapesti agglomeráció fokozódó túlnépesedése, valamint az ebből fakadó egyre súlyosabb problémák.

Tízszeres különbségek az országban ‒ térképen az ATM-helyzet

2023.02.13.

Az MNB rendeletet hozott arról, hogy a bankoknak a kiadott lakossági bankkártyák függvényében bővíteniük kell ATM-hálózatukat. A lépés időszerű és érthető, mert az egyes járások ellátottságában ma akár tízszeres különbség is lehet. A bankautomaták üzemeltetése azonban nem egyszer veszteséges, mert a költségeket a gyérebb forgalom nem mindig fedezi. Erre kínál megoldást a Helix Insight üzletága. Eszközünkkel a törvényi megfelelés mellett meg tudjuk jelölni azokat a helyeket, ahol az ATM-ek a leggazdaságosabban működhetnek majd.

ATM-kényszer ‒ nem szükségszerű a veszteség

2023.01.31.

Az MNB új rendelete értelmében a lakossági bankoknak jelentősen át kell alakítaniuk és ki kell bővíteniük ATM-hálózatukat. A Helix Consulting lokációanalízisen alapuló, már azonos környezetben is bizonyított szolgáltatása képes jelentősen javítani a bankautomaták üzemeltetésének pénzügyi mérlegén ‒ a jogszabályi megfelelés mellett.

Hatékonyság: néha csak üres mantra, mégis a fejlődés kulcsa

2022.12.20.

Ismert közgazdászok az ágazat alacsony munkaerő- és energiahatékonyságát jelölik meg a globális összevetésben is magas hazai élelmiszer-infláció egyik fő okaként. Nyilvánvaló, hogy ez a hatékonyság más szektorokban sem elég magas. Felmérések szerint a magyar munkaerő 40-50, de akár 60%-kal kevesebb értéket állít elő azonos munkakörben, egységnyi idő alatt, azonos technológiával.

Mit tesznek lehetővé az adatok?

2022.08.19.

A tömegközlekedés optimalizálása állandó kötéltánc a rendelkezésre álló források, az üzemeltetési költségek és a felhasználói, lakossági igények minél jobb kiszolgálása között.

Népszerűbb, zöldebb, olcsóbb

2022.08.19.

Az autók villanyosítása minden bizonnyal fontos lépés a közlekedés környezetterhelésének csökkentésében, de még ennél is jobb lenne, ha csak akkor használnánk az autókat, amikor tényleg nagy szükség van rájuk, egyéb alkalmakkor pedig tömegközlekedéssel járnánk.

Adjunk az életünknek egy új dimenziót

2022.07.20.

Amikor vállalkozóként belekezdtünk abba, amit azóta is sikeresen csinálunk, valószínűleg volt néhány sikerkritériumunk saját magunk számára. Kis szerencsével azokat az első célokat már régen elértük, sőt túlszárnyaltuk.

Keressük, mi tesz boldoggá...

2022.07.13.

Ha valaki értette az előző bejegyzést, ha tapasztalt már hasonlót, akkor ezek szerint még nem találta meg azt az életformát, még inkább gondolatkört, lelkiállapotot, ami boldoggá teszi.

Az üzleti lélek éhsége

2022.07.08.

A lélek éhsége számos vallás és felekezet bevett kifejezése, és mindenütt egy kicsit másképp használják, de a szókapcsolatnak van egy közös jelentéshalmaza, egy leírható jelenség, ami bizony az üzleti életben is egyre gyakoribb.

Revorg Mapping

2022.06.23.

A Reinventing organizations c. kötet Frederic Laloux-tól 2014-ben jelent meg először, és rövid idő alatt felforgatta a szervezetfejlesztés és a management világát.

A személyzet nélküli boltok varázsa

2022.06.09.

A technológia ma már olyan területeken is forradalmat indított, amelyek nemcsak, hogy lényegében 200 éve változatlanok voltak, de még 10-20 éve sem gondolta volna senki, hogy ekkorát változhatnak napjainkra.

Ráfér a win-win a tömegközlekedésre

2022.05.26.

A tömegközlekedés optimalizálása állandó kötéltánc a rendelkezésre álló források, az üzemeltetési költségek és a felhasználói, lakossági igények minél jobb kiszolgálása között.

Közepes uborka

2021.07.29.

Szokás a július-augusztust uborkaszezonnak hívni, mert tényleg ezekben a hónapokban érik nálunk a szabadföldi változat, és ahogy a legtöbb b2b szegmensben, úgy nálunk is tény, hogy kevesebbet csörög ilyenkor a telefon. Ezzel együtt azért szerencsére nem (csak 😊) az olimpiai közvetítés köti le a figyelmünket.

Lokációanalízis: máshol szárnyal, nálunk gyerekcipőben jár

2021.05.17.

A Google megbízásából egy amerikai stratégiai tanácsadó cég, a BCG (Boston Consulting Group) 500 vállalatvezetőt kérdezett meg idén az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Szingapúrban és Indiában arról, hogy milyen módokon használják fel a lokációanalízist és az ehhez kapcsolódó elemzési technológiákat. A műfaj meghatározó hazai vállalkozása, a Helix Consulting Kft. a hazai tapasztalatokat összevetette az amerikai kutatással. Az eredmény kontrasztos.

Feladat a közhely mögött: digitális átállás

2021.04.20.

A digitális átállás kifejezés lassan elcsépelt lesz, ha mások vonatkozásában hallja az ember. Ha a saját munkájával, cégével kapcsolatban hangzik el, a többség némi feszengés után kijelenti, hogy „ez nálunk már részben megtörtént, részben pedig ráér/a mi helyzetünk speciális, mert…”.

Van új a maszk alatt?

2021.03.09.

Tanácsadó cégként fontos számunkra, hogy azok, akiknek segítünk megoldani egy helyzetet, akiket átsegítünk egy projekten, hosszabb távon is működtetni tudják azt, ne veszítsék el idővel az elért eredményeket.

A kérdés pedig…

2021.01.25.

Korábban már foglalkoztunk a home office témájával. Most azért tesszük ismét, mert heteken belül véget ér egy fejezet, aminek végére nem baj, ha van stratégiánk.

Profit, haszon és hasznosság

2020.12.09.

Alaptézis, hogy egy vállalkozás piaci viszonyok között jön létre, és azok között is működik. Vannak kivételek, speciális rendeltetésű, tulajdonlású és sorsú cégek, de a magánszektorban azért a profitorientáció a jellemző.

Hasítunk, mint a lézer…

2020.11.06.

Vannak műszaki megoldások, amelyeknél a megjelenésük pillanatában még nem látszik, pontosan milyen módon használja majd ezeket a világ. Ilyen volt 1960-ban a lézerfény, amelyet mostmár az informatikától az orvosláson át a hadászatig mindenütt megtalálunk.

Nagy Testvér: ON/OFF

2020.10.16.

Mióta Insight szolgáltatásunk szélesebb körben is ismerté vált, illetve a CBRE hazai képviseletével, LocSight néven indított kezdeményezés nagy sajtóvisszhangot kapott, sokféle vélemény hangzott el különböző fórumokon, illetve a közösségi médiában.

Home office károk: mi szóltunk…

2020.09.28.

Amikor júniusban véget ért a vírus első hulláma, felhívtuk a vállalkozások figyelmét arra, hogy a home office egy előremutató jelenség ugyan, de érdemes lenne tudatosan megszervezni ahhoz, hogy igazán hatékony is legyen.

Bevezetés a bevezetésbe

2020.08.24.

A legtöbb közepes vagy nagyobb cég időnként bevezet egy-egy új rendszert. Vannak, akik az első ERP, CRM, vagy hasonló megoldásukat kezdik el használni, míg mások néhány évente frissítik, cserélik rendszereiket bármilyen okból.

Úri huncutság, avagy minek is nekem tanácsadó?

Egy kitalált történet

2020.07.08.

A nagyvállalatok jobbára értik, de a közepesek gyakran félreértik a tanácsadás intézményét. Hogy ez miért van így, az egy külön blogcikk témája lehetne (talán lesz is), de mindenesetre nem azért, mert rosszabbul végeznék a dolgukat. Szeretnénk ezért ezt a nagy és számunkra otthonos területet egy kitalált történettel megvilágítani.