helix
consulting

Van új a maszk alatt?

Tanácsadó cégként fontos számunkra, hogy azok, akiknek segítünk megoldani egy helyzetet, akiket átsegítünk egy projekten, hosszabb távon is működtetni tudják azt, ne veszítsék el idővel az elért eredményeket.

Erre megvan a megfelelő módszertan, minden ilyen folyamatot addig kell kísérni, míg az új megközelítés válik rutinná, az lesz a „megszokott”, így külön energiaráfordítás nélkül is hatékony, működőképes marad.

Érdekes tapasztalás ugyanakkor, hogy az emberiség mintha ugyanezt nem tanulta volna meg. 1918-20-ban söpört végig a spanyolnátha (egy A típusú influenza) gyakorlatilag az egész világon, nemcsak 50 millió ember halálát okozva, de ennek megfelelően jelentős gazdasági visszaesést is. Hogyan reagáltak erre az épp háborúban álló, különböző nemzetállamok? Nos, boltokat és iskolákat zárattak be, kerülték a zsúfolt közösségi tereket, sok helyen kötelezővé tették a maszkviselést, megtiltották az utazást a civileknek és kerülték a kézfogást. Nagyjából ez volt minden, amit 100 évvel ezelőtt tehettek a járvány megfékezése ellen. A helyzet ma annyiban jobb, hogy mostanra megjelentek a különböző vakcinák, amire akkoriban még esély sem volt, és ez jelentős tudományos vívmány. Emellett – nyilvánvalóan szükséges lépésként – most is elsősorban boltokat és iskolákat záratunk be stb. Pont, mint a dédszüleink.

Most sokan felteszik a kérdést, hogy mit keres mindez egy tanácsadó cég oldalán. A válasz, hogy ezzel az aktuális párhuzammal szerettük volna bemutatni, hogy változni mennyire nehéz, és azt tapasztaljuk: ahogy nagyban, úgy kicsiben is. Ahogy a világ is csak alig valamivel lett felkészültebb két ilyen esemény között, úgy gyakran ez az egyes intézményekre is igaz. Csak egy példa a saját gyakorlatunkból: tavaly sokaknak gondot jelentett a hirtelen jött home office igények kielégítése úgy HR, mint technológiai szempontból, a nagy tűzoltásban pedig fel sem vetődött, hogyan hat majd mindez a szervezet, a teljesítmény egészére. Aztán az első hullám véget ért, a dolgozók jellemzően visszatértek az irodákba. A cégek többsége azonban nem látott neki az új, home office-t is magában foglaló működési modell kialakításának. Örültek, hogy egyelőre véget ért, és a többség ott folytatta, ahol abbahagyta 2020 februárban, amíg nem jött a mostani helyzet, amikor a home office újra jelentős tényezővé és kihívássá vált.

Hozhatnánk több esetet, miközben persze akadnak jó példák is. A lényeg azonban, amit teljes tanácsadói munkánk során igyekszünk képviselni, hogy álljunk tudatosan a saját folyamatainkhoz, és legyünk képesek az érdemi változásra, tanuljunk a saját tapasztalatainkból. Klasszikus metaforával élve, nemcsak kifogjuk az első adag „halat”, majd otthagyjuk a „hálót” ügyfeleinknél, hanem mindent megteszünk, hogy rutinszerűen használni is tudják azt. Mindezt azért, mert mi is tudjuk, hogy a bölcsesség, a tapasztalatok levonása nem automatizmus.  Ezért, aki velünk dolgozik, biztosan felkészültebben fogadja majd a következő hasonló helyzetet, mint az emberiség a mostanit.