helix
consulting

Constantinus International Award 2016.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara teljes működésének megújításának eszközéül az SAP CRM-rendszer bevezetését választotta. Munkatársaink program- és projektmenedzsment-, valamit vezetői tanácsadó támogatást adtak a projekthez.

A program megvalósításának összefoglalásával 2016-ban pályázatot adtunk be a Menedzsment-tanácsadók Nemzetközi Szervezete (ICMCI) által kiírt „Tanácsadói Oscar” díjra, a „Constantinus International Award”-ra, amelyet sikerült is megnyernünk, 27 ország indulói előtt.

A program megvalósítása azért is jelentett kihívást – nemcsak a Kamara számára –, mert:

  • Magyarországon ez volt az első SAP CRM bevezetés.
  • Rendkívül szoros átfutási idő alatt kellett megvalósítani a bevezetést (14 hónap), ami egy ilyen összetett projektnél igen feszesnek számít.
  • Az ügyfélnek ez volt az első valós, szigorú módszertan szerint lebonyolított projektje.
  • Komplex feladat volt, több szállító és tanácsadó munkáját kellett összefogni.

Vezetési tanácsadási felelősségünk volt:

  • A Program projektjeiben megfogalmazott terjedelmek, szerződések, feladatok és felelősségek ellenőrzése, betartatása;
  • A Program végrehajtásban fellépő kockázatok és az érintett felhasználók, vezetők kezelése;
  • A Program ütemtervének tartása, a feladatok elvégzésének ellenőrzése, beszámoltatás;
  • A Program költségvetésének kezelése.

A megvalósításban a Helix részéről 6 vezető tanácsadó vett részt. A program a következő célokat teljesítette:

  • A kamarai tagság magas színvonalú kiszolgálása – a kamarai tanácsadók hatékony munkavégzésének támogatásával és új, értékteremtő szolgáltatások bevezetésével;
  • A Kamara új szervezeti és működési modelljének bevezetése, elfogadtatása;
  • A tagság adatainak hatékony kezelése;
  • A NAK belső kommunikációs és tájékoztató kampányainak támogatása;
  • A Kamara hosszútávú informatikai működési alapjainak lefektetése.

A program keretein belül a következő projektek álltak fel:

  • Portál/CRM projekt;
  • Adattisztítási- és migrációs projekt;
  • Kommunikációs- és változáskezelési projekt;
  • Működésfejlesztési projekt.

constantinus_dijatado